A Népkertet, vagy korai nevén az Erzsébet ligetet, a 19. században építette ki Bednárcz Károly, aki Magyarkanizsa főkertésze volt. A Népkert, stílusában nagyon hasonlított az akkor divatos franciakertre és angolparkra, sok színes virággal és vízfelületekkel. Az ilyen kertek jellemzőek voltak az egész Monarchia területére. Jelenleg a Népkert ad otthont több jelentős épületnek: a Gyógyfürdőnek és még két hotelnek, a valamikori Vigadónak és Pagodának. A kanizsai Vigadó zöld környezetben, a Népkert közepén helyezkedik el. Ókanizsa polgárainak kérésére, akik egy kellemes, a helyi igényeknek megfelelő nyári mulatóhely felépítését óhajtották, a tanács Csuka Sándor községi mérnökkel elkészíttette a Vigadó terveit, mely 1894-ben fel is épült, és hosszú évtizedekre a kanizsaiak kedvenc szórakozóhelye lett. Ez nem is csoda, hiszen teraszáról kitűnő kilátás nyílt a pompás franciakertre, az angolparkra és nem utolsósorban a sétálók hadára, akik között mindig fel lehetett fedezni néhány ismerős, kedves arcot. A pezsgő élet a Népkertben és a Vigadóban még inkább megélénkült, amikor 1913-ban megnyitotta kapuit a gyógyfürdő. Az első világháborút és az impériumváltást is gyorsan kiheverte a mulatóhely, az egyik báli szezont a másik követte. 1934 nyarán már hetekkel előbb mindenki csak a környék főiskolai hallgatóinak „fényes elitbáljáról” beszélt, melyen még egy spanyol gróf is részt vett.